XI.RÉSZ: BENJI SZEMSZÖGE

Gyönyörű volt. Még így sápadt arccal is. 

Lassan lépkedtem az ágy felé,nem akartam felébreszteni. Annyira fájt őt így látni. A szívem hasadt szét. 

Karját vastag kötés fedte, egyre jobban kezdett világossá válni a helyzet. Maja bántotta magát. Ha az a nagyon nyomorék Benny az oka Maja vágásainak, akkor magam ütöm szét a fejét. Még most is nehezemre esik felfogni,hogy az egyetlen lány, aki iránt érzelmeket táplálok,a volt legjobb haverommal jár. 

Ő  az első szerelmem, ha csak pár napot is voltunk együtt.Hihetetlennek hangzik, hogy kevesebb, mint egy hét alatt szerelmbe estem. Napról napra jobban szeretem. Az első szerelem egy szívás. Sosem múlik el,de mindig véget ér. Nagyszerű. 

Legalább volt haszna végig szenvednem a Szerelmünk lapjai-t a moziban. Ennyivel is okosabbá váltam. Akkor legalább ott volt Maja mellettem, és hogyha  nem is voltunk egy kiegyensúlyozott pár,de legalább megtanultuk,hogy mi a szerelem. Fáj így látni őt ,fáj a tudat,hogy sosem lehet már az enyém. 

Rengeteget hibáztam életem során,főleg az utolsó pár napban,de úgy érzem van valami, ami jobb emberré tesz, a szerelem. 

Legszívesebben kitépném,majd földhöz basznám az érzéseimet,de senki sem képes a lehetetlenre. Maja fölé hajoltam,majd homlokon csókoltam. A lány még aludt, aztán kis idő múlva felébredt. Beszélgettünk. Párkapcsolatban élünk mindketten, és ez fáj a legjobban. Talán már nem szeret, talán már Benny-t szereti, talán sosem szeretett. Én viszont őt mindennél jobban. Ajj,nekem már ott van Zsófi. Majával örökre vége. 

Könnyek ezrei gyötörték szemeim,hatalmas erőfeszítések árán tudtam csak elfojtani őket. Maja arról beszélt,hogy mennyire boldogok Bennyvel. Eddig bírtam. Egy hatalmas és fájdalmas könnycsepp gördült végig arcomon,szétmarva bőrömet. Abban a pillanatban felálltam székemről, majd kisiettem a szobából. Nem láthatja,hogy könnyezek. Nem akarom,hogy tudja még szeretem. Nem akarok Benny meg közé állni. Őt választotta, nem engem. Bár ez így kicsit durván hangzik,mivel még mindig én vagyok az aki elbaszta, de úgy látszik ez van fönt megírva. 

Hiszek a sorsban,hiszem,hogy mindenkinek meg van írva a jövője,hogy nem létezik véletlen és,hogy minden, de minden okkal történik. Okkal jöttem ebbe a suliba,okkal ismertem meg Maját,okkal szerettem bele és okkal szenvedek miatta. Rengeteget szenvedtek miattam is. Általában egy lány szex után mindig többet akart ,nehéz volt megérteniük,hogy nekem csak "arra" kellettek. 

Mindig is azt hittem,hogy azzal leszek menő,ha minél több csajt húzok meg. Mekkora egy barom voltam. Talán sosem fogom elfelejteni Maját, de ha nincs ő,sosem jöttem volna rá,hogy mennyire rossz úton járok. Egy hamis világban,hamis emberekkel és hamis érzelmekkel. Azzal,hogy megtanultam szeretni,jobb embernek érzem magam, és ez a legfontosabb. 

A büfé fele indultam ezer meg ezer gondolattal. Nem kellett volna ide jönnöm, csak magamnak ártok. Kisétáltam a kórházból, majd végig a szürke aszfalton. A könnyek még most is potyogtak szememből,lehetetlen volt őket megállítani. Próbáltam erős lenni,de annyira a nehezemre esett. Eddig mindig működött,most meg valami nem hagyta,hogy azzá váljak. 

Próbáltam kizárni Maját gondolataimból,így egy más témát kezdett boncolgatni az agyam. A sofőrsuli. Nagyon régóta várok a jogsira, most épp eljött az ideje,hogy neki fogjak a megszerzésének. Ez legalább eltereli gondolataimat Majáról. Legalábbis nagyon reménykedtem benne. 

Elhatároztam,hogy beiratkozok. Megtudom csinálni. Mivel messze volt, ezért taxival mentem a helyszínre. Egy kedves nő fogadott, aki mindenféle információkkal bombázta elmémet. Holnap 11-re kell mennem felkészítőre, ezért kénytelen vagyok ismét kérezni a suliból. Pont francia van 11-től. Bár Maja úgysem jön suliba. Kitudja meddig tartják a kórházban. 

Mondjuk  megbeszéltük a dolgokat,azt,hogy nem érzünk már egymás iránt semmit és egyikünket sem zavarja a másik kapcsolata,mégis irtózok minden egyes találkozástól. Félek,mert sosem tudom irányítani a testem reakcióját. Sosem tudom,hogy pontosan mire számíthatok, ez a legszörnyűbb. Délután kimentem a kertbe festeni. Mikor kicsi voltam és veszekedtem a szüleimmel,vagy ha csak rossz fát tettem a tűzre mindig a hatalmas diófa alatt húzódtam meg. Egy menedéket jelentett számomra. Olyankor mindig észhez tértem. Ebből látszik,hogy már jó rég nem voltam a fa lombjai alatt. Hisz már rég elvesztettem az eszem. Eddig kétszer próbálkoztam a diófa lefestésével még 2-3 évvel ezelőtt,nyilván nem vált a legtökéletesebb munkámmá, de most ismét megpróbálkoztam vele. Felemelő érzés volt újra ecsetet tartani kezemben. Sikerült kizárnom a külvilágot és csak festettem,mintha nem lenne holnap. Egész délutánt a kertben töltöttem,már be volt sötétedve amikor bementem a házba. 

Anya  palacsintát sütött,aminek igen megörültem,mivel nem volt kedvem megint pizzát rendelni. Az éjszakát ismét forgolódással töltöttem,mikor elaludtam volna Okos hangos ugatása vert fel álmomból. Iszonyú éjszakám volt,nem véletlenül voltam reggelre egy hulla. 

Az első két órára kénytelen voltam bemenni, sikeresen késtem pár percet. Szerencsémre nem írt be a tanár. Zsófi segített csak,hogy túl éljem a két órát,ugyanis egybe rakták matek órára a két osztályt. A felkészítőről is sikeresen késtem 10percet még úgy is,hogy rohantam odáig. Kedves volt a nő aki magyarázott,de sehogy sem voltam képes a szavaira figyelni. Maja ismét belopta magát a gondolataimba. 

Lassan telt el az a három óra,de eltelt. Gondoltam utána meglátogatom Maját,ahogy informálódtam már hazaengedték. Az anyukája nyitott ajtót. 

-Maja alszik .-nézett szigorú tekintettel. 

-Beszélni szeretnék vele. -próbálkoztam. 

-Nem lehet,nem engedhetem. Csak ártasz a lányomnak.

-Ezt nem értem. -álltam értetlenül. 

-Mit nem értesz te gyerek? Benji a neved,igaz? Maja miattad majdnem öngyilkos lett. Nagyon kevés tartotta,hogy ne váljon azzá. - magyarázott a hölgy.

-Micsoda?- szédültem bele a hallottakba. 

-Nem tudtad? Maja miattad vágta össze a karját. Rengeteg bajt okoztál a lányomnak. Kénytelen vagyok eltiltani tőled. Így is megvannak számolva a napjai. Te ezeket a napokat csak felgyorsítod.-motyogta.
Az ajtóba kapaszkodás mentett meg az ájulástól. Hallottam a szavakat,de nem jutottak el a tudatomig. Ez csak egy vicc. 

-Maja szívbeteg. Nagyon súlyos stádiumban van,a doktorok 2 hónapot jósoltak neki .-gyűrte könnyeit maga alá az anyuka.-Ha szereted hagyd békén, így lesz a legjobb. – most már zokogta a nő. Egy hang nem jött ki a torkomon,éreztem,hogy a bánat megfolytja a lelkemet. 

Könnyek ezrei csordultak ki a szememből, csak sírtam mint egy gyerek, aki nem kapja meg azt amit szeretne. 

Édesanyja egy öleléssel ajándékozott meg,mindketten zokogtunk és zokogtunk. 

Aztán becsukta az ajtót.

(Balázs Mónika)