Benji
türelmesen nyugtatgatott, majd rengeteg hülyeséget mesélt a
múltjáról remélve, hogy sikerül megmosolyogtatnia. Néha
megjelent egy halvány mosoly arcomon. Összeszedtem magam a
segítségével, majd kézen fogva, lassan sétáltunk otthonom felé.
Szívem szúrt, feszített akkor is.. De hallgattam. -Ne haragudj a
maiért.-motyogtam neki halkan. -Semmi baj.-mosolyodott el és ölelt
meg, majd puszit nyomott ajkaimra és búcsúztunk el hosszasan
egymástól. Este Dórival beszéltem, részletesen elmondtam neki
mindent, kivéve a szédülést. Nem akartam, hogy aggódjon. A
szüleimnek sem szóltam erről, semmi szükségem nem volt arra,
hogy minden nap a kórházban legyek kivizsgáláson és azt kelljen
hallgatnom minden percben, hogy próbáljak egészségesebben élni,
satöbbi. Csak éjjel sikerült elaludnom, ezért reggel nyúzottan
keltem. Tusoltam, felöltöztem, megreggeliztem, majd fogat mostam és
indultam el. Tegnap megbeszéltük Benjivel, hogy ezentúl együtt
megyünk suliba meg, hogy felvállaljuk a suliban a kapcsolatunkat.
Kézen fogva sétáltunk be az iskola kapuján. Rengeteg szempár
szegeződött ránk. - De gáz.-bújok Benji ölelő karjába.
-Dehogy.-nevette el magát, majd arcára nyomtam puszit és váltunk
el egymástól. Az órák nagyon lassan teltek, közben Zsófi is
faggatott Benjivel kapcsolatban, úgyhogy beavattam. Suli után anya
jött értem és mentünk be a kórházba. Legalább 3 féle
vizsgálaton estem át. Utálom, utálom. Teljesen mély pontra basz
ez a betegség.. Már az elejétől. Anya útközben faggatott, mert
észrevételei szerint mostanában boldogan mentem el suliba és
boldogan értem haza, nem úgy, mint eddig. Elmondtam neki, hogy van
egy fiú. Egyből a szex témára váltott. Szemem forgattam, majd
hallgattam a papolását amíg hazaértünk. Tusoltam, majd
szekrényemből minden göncöt kidobáltam. Estére Benji áthívott
hozzájuk filmezni, de azt sem tudtam mit vegyek fel. Egy világoskék
csőszárú farmernél és egy fehér kötött felsőnél maradtam.
Kedvenc parfümömből fújtam magamra, majd indultam el. Öt percet
késtem, mert eltévedtem és nem találtam a lakást. Mikor végre
felfedeztem a bejárati ajtót kopogtam. Egy mosolygós nő nyított
ajtót. -Jó estét!-köszöntem neki illedelmesen -Popráczy Maja
vagyok.-mosolyogtam rá. -Én Benji anyukája.-mosolygott rám.
-Benji fennt van.-mért végig szemeivel. Kíváncsi vagyok mire
gondolhatott közben. -Rendben, köszönöm.-vettem le kabátom,
felakasztottam a fogasra, majd cipőm is levettem és indultam fel a
lépcsőn, amikor Benji száguldott velem szemben. Csókokkal lepett
el,majd szobájába mentünk. Ágyán feküdtünk el és kezdtünk
bele a filmbe. Nem történt semmi érdekes, csak az amire
számítottam tőle. A film lejártával taxiba ültem és mentem
haza. Otthon egyből dőltem ki és a benjis gondolataimmal aludtam
el. Másnap ismét vele mentem suliba. -Még mindig néznek.-néztem
fel rá. -Ne foglalkozz velük.-nyugtatgatott, majd néztem előre,
Benny állt ott. Szívem feszülni kezdett. -Hallom együtt
vagytok.-kezdett bele egy gúnyos mosoly kíséretében. Én csak
néztem arcát, azt sem hallottam, hogy Benji mit válaszolt a
fiúnak, amire nagyon dühös lett. Rám nézett és ordítani
kezdett. -Maja. Normális vagy? Gondolkodtál el azon, hogy hányszor
csalt már meg? Miért egy ilyen fiú kell neked?-nézett szemembe,
levegőt is alig kapott. Benji elengedte kezem és távozott. Utána
akartam menni, de Benny elém állt és folytatta.-Gondolkozz! Ne
légy ennyire naiv Maja!-nézett rám dühösen. -Te semmit nem tudsz
a kapcsolatunkról!- feleltem, majd kerültem ki és mentem Benji
után, de nem találtam. Úgy gondoltam, hogy jobb ha kicsit egyedül
hagyom a gondolataival. Én csesztem el a barátságukat és nem
akartam veszekedni vele amiatt, hogy a nyakán lógok állandóan.
Mert tényleg legszívesebben minden percben vele lettem volna, de ez
lehetetlen. Az osztályomba tértem vissza és ültem le a székemre.
Padomon fektettem el fejem. Az órák nagy részén ilyen pózban
voltam. Csak az járt a fejemben, amit Benny mondott meg az, ami
tegnap este történt. Igaza lenne? Benji tényleg megcsalna? Azt
mondta, hogy ne aggódjak miatta! Miért kezdtem el kételkedni?
Suliból Zsófival mentem ki, majd váltunk el és sétáltam tovább
egyedül. Ismét Bennyvel találtam magam szemben. -Hol van a
barátod?- tette fel kérdését gúnyos hangon. -Nincs kedvem
hozzád.-sóhajtottam, majd próbáltam kikerülni, de nem engedte.
-Tudod mit? Majd ha megtörténik akkor meglátod, hogy igazam
van.-mondata közben pedig mutató ujja hegyét homlokomnak nyomta.
Mélyen néztünk egymás szemébe, majd mikor lehajtottam fejem
sarkon fordult és zsebre dugva kezeit távolodott tőlem. Benny
szavai jártak fejemben egészen hazáig, majd Benji facebook
adatlapját és képeit kezdtem nézni. Bízom benne... Nem vagyok
féltékeny, mert nem tenné meg. Nem lenne rá képes. Ebédeltem,
majd zsebredugtam telefonom, felvettem kabátom és indultam
Benjihez. El akartam neki mondani, hogy élvezi a bizalmamat és ne
haragudjon, hogy egy percig is kételkedtem benne. Kopogtam, de most
nem nyított ajtót senki. A kilincsre raktam ujjaim és nyomtam le,
az ajtó kinyítódott, én meg siettem fel a lépcsőn. Most nem
vetettem le kabátom és cípőm. Furcsa hangokat hallottam Benji
szobájából. Azt hittem, hogy felnőtt filmet néz. Egy női hang
sóhajtotta a fiú nevét, amikor megragadtam kezemmel a kilincset és
nyítottam be. A földön mindenhol ruhák voltak. Női melltartó,
bugyi, Benji boxere. Nyögésekkel biztatta a lány Benjit, amikor
teljesen hisztérikus állapotba kerültem és úgy becsaptam magam
mögött az ajtót, hogy az majdnem kijött a helyéről. Lerohantam
a lépcsőn, majd csuktam be a bejárati ajtót. Úgy zokogtam, mint
még soha. Hogy képes ennyi fájdalmat okozni nekem? Telefonom
szedtem ki farzsebemből. Remegő ujjaimmal egy B betűt pötyögtem
be a névjegyzék keresőbe. Ahogy kiadta az illető nevét, akit
hívni akartam érintettem az ujjam a telefonszámához és tettem a
készüléket fülemhez. Egy sötét, kivilágított utcán
lépkedtem, amin egyszer már végigszaladtam, amikor Benny
megpróbált lefektetni. A személy felvette a telefont és gúnyos
hangon szólt bele. -Mi van? -Igazad volt.. Megtette.-szipogtam.
Próbáltam visszatartani könnyeimet, de nem ment. Zokogni kezdtem a
telefonba. Azon sem lepődtem volna meg, hogyha azt mondta volna
Benny, hogy csak sajnáltatni akarom magam és hagyjam békén. Nem
ezt tette, ami meglepett. 5 percen belül mellettem állt. Mázlim
volt, hogy közel lakott Benjihez. Szoros ölelésével nyújtott
vigaszt számomra. Én csak zokogtam és zokogtam. Abban a
pillanatban ő volt a legnagyobb támaszom.
(Bálint Andrea)
Szia! ^^
VálaszTörlésGondoltam írok egy véleményt, ha már benéztem, de előre szólok, hogy csak segíteni szeretnék. Nem azért jöttem, hogy ócsároljam a blogot. :D
Csak ezt a részt olvastam, szóval nem ismerem a sztorit, nem követtem az eseményeket és ebből következik, hogy a szereplők sem jöttek át annyira. A mostani személyiségekre csak azt tudom mondani, hogy ingadoznak. Nem elég kidolgozottak, de az is lehet, hogy ez a fejezet ilyen félrevezető. Egy hosszabb történet alatt a szereplők változnak a legtöbbet, így gondolom ez nem valami végleges variáció.
A mostani történések valami fordulópontot takargatnak, úgy vélem.
Javaslom, hogy jobban figyelj a helyesírásra. Nem láttam drasztikus hibákat és elírásokat, de vannak bizonyos szabályok, amiket nem tartottál be. Ezek persze nincsenek kőbe vésve... Semmi baj nincsen.
Még annyit, hogy bekezdéseket alkalmazhatnál, vagy részekre bonthatnád a szöveget, mert így eléggé egybefolyik. Ez nehezíti az olvasást. A nagyobb ugrásoknál, vagy váltásoknál alkalmazhatnád őket.
A gondolatokat írhatnád dőlt betűvel, hogy ne zavarjon be annyira.
Csak ennyit szerettem volna. :D Remélem valamit tudtam segíteni, és hasznos tanácsokkal bombáztalak.
További sok sikert az íráshoz!
Annie
Sziaaa! :)
VálaszTörlésMeglepi nálam:http://bythewaywayer1.blogspot.hu/