XIV.RÉSZ: BENJI SZEMSZÖGE

     Könnyeimmel vívtam harcot,nehezemre esett legyűrni őket. Nem sírhatok. Most nem. Így is totál pipa  rám az oktató. Nem vonhatja most semmi sem el a figyelmem. Csak ne fájna annyira Maja jelenléte. Ahányszor csak észreveszem, gyötör a bőghetnék. 

Sosem sírtam még lány miatt,és ezt továbbra is így terveztem, bár ennyire egyszerű lenne. Ráadásul mostanában totál depis számokat hallgatok. Teljesen megzakkantam ettől a lánytól. A szakítás óta csak egy dal jár a fejemben, suliban,utcán,még Zsófinál is ezt a dalt dúdolom. Olyan, mintha nekem íródott volna. „Only know you love her when you let her go” (Csak akkor jössz rá,hogy szereted,amikor már elengedted). Ennyi fájdalom egy Passanger számban. Kár,hogy az nem szerepel benne,hogy ezt az egészet én basztam el. 

     Legszívesebben most kiszöktem volna az autóból és Maja otthonáig meg sem állva rohannék. Elénekelném neki ezt a dalt,és talán megértené,hogy szeretem. Talán megbocsájtana nekem,a nyakamba ugrana és addig csókolna míg bele nem szédülök. De nem szökhetek ki az autóból,nem szaladhatok Maja otthonáig,a „Let her go”-t sem énekelhetem el neki,és a csókjai sem szédíthetnek el. Nekem marad a szenvedés, meg a fájdalom. Talán nekem csak ennyi jutott az élettől. Talán sosem leszek boldog. Más boldogságát meg nem kérem, én sem szeretném,hogy elvegyék az enyémet. Bár amim nincs,attól lehetetlenség megfosztani. Sosem fogom azt érezni Zsófi iránt, mint Maja iránt. „You see her when you close your eyes” (Lehunyod a szemed és őt látod magad előtt). Miért igazak ennyire azok a sorok? Miért fáj az ami alig volt a miénk? 
Az emberek hegeket vágnak magukon hasonló helyzetekben, a heg megmarad. Pár év múlva,amikor talán már boldog az illető,ránéz a karjára és eszébe jut minden. A hegek csak emlékeztetnek arra,amit mindennél jobban igyekeztek kitörölni elméjükből. Arra pedig nem hinném hogy bárki is szívesen emlékezne. Nyilván sokszor annyira erős a lelki fájdalom,hogy azt csak testi fájdalommal lehet csillapítani. De senki sem akarná élete végéig karján hordozni a múltat. 

     Leírhatatlanul nehéz volt ennyi maró gondolattal vezetni. Próbáltam az oktató szavaira figyelni,de pár perc után ismét elvesztettem a fonalat. Annyi minden járt a fejemben,hogy azt sem vettem észre,hogy letelt a két óra. Fáradtan vonszoltam magam haza. 

     A napok gyorsan repültek. A fájdalom sehogy sem akart megszűnni. „Az idő begyógyítja a sebeket” hahh, jó poén. Napról-napra nehezebb viselnem Maja jelenlétét. Mindig igyekeztem elkerülni,de folyton belebotlottam, azt a zavart leírni is röhej, ami eluralkodik olyankor rajtam. Már azon is gondolkodtam,hogy kiiratkozom a suliból. Hogyan felejthetném el azt a lányt, ha minden nap látom? Az a seggfej Benny is egyre jobban hiányzott. Valahogy nem tudtam már rá haragudni. Ezer éves haver,kibaszottul szükségem volt rá. Jó párszor kaptam elő a telefonom,hogy most dobok neki egy üzenetet, a szöveget bepötyögtem,de nem volt erőm az elküldéséhez. Féltem az elutasítástól. Újra megírtam az sms-t,a küldés gomb felé vette ujjam az irányt,mikor kaptam egy üzenetet. Időhúzásképpen gondoltam elolvasom. Sokkolva figyeltem a képernyőt. Benny írt. Találkozni akar velem. Azt gondoltam, hogy Majával van valami baj. Tévedtem. Békülni akart. Hamar elértem a megbeszélt helyszínre,egy kávézóba. 

Alaposan kiveséztük a dolgokat,beismertem,majd beismerte,hogy rohadtul hiányzunk egymásnak. Annyira jó érzés volt átdumálni a helyzetet. Tudom,hogy neki sem volt könnyű. És bár látszólag utált,de neki is pont ugyanolyan fontos volt a barátságunk,és őt is eléggé bántotta,hogy bántania kell azzal,hogy Majával jár. Viszont elmondta,hogy mennyire szereti,és hogy Maja is viszonozza érzéseit. Ha ezt nem a legjobb haverom mondta volna, valószínű jól pofán basztam volna. De azt akarom,hogy boldog legyen. Ismerem és tudom,hogy ő sem volt még soha szerelmes. Maja jó hatással van Bennyre. Jobb emberré tette, és nekem ez fontos. Én meg majd túlélem. Az ember sok mindent kibír. Hálásnak kéne lennem,hogy egészséges vagyok és megvan mindenem, ennek kellene lennie a legkisebb problémámnak. Más ember örülne,ha csak ennyi baja lenne az életében. Mindenünk megvan és mégis boldogtalanok vagyunk. Másnak semmije sincs és mégis boldog. Hogy is van ez?
     Annyira jó volt újra Bennyvel lenni. Röhögtünk,hülyültünk, mint régen, feltöltött a jelenléte. Megbeszéltük,hogy nem fogunk egymás előtt a csajokról beszélni,legalábbis Majáról biztos nem. És a többi nem számít. Közben Zsófi dobott egy sms-t,hogy este menjünk el moziba. Végül is miért is ne? Amúgy sem láttam még a Másnaposok hármat. Pedig vagy ezerszer meg akartam nézni. Most itt volt a tökéletes alkalom. Megbeszéltük Bennyvel,hogy holnap suli után maradunk kosarazni. Jól jönnek ismét ezek a közös programok.
     Otthon pár perc alatt kiválasztottam egy gatyát meg egy inget,igazából annyira nem érdekelt,hogy mi van rajtam. Zsófinak mindegy,neki amúgy is ruha nélkül jövök be. Pár perc késéssel értem a mozihoz,hatalmas tömeg fogadott a bejáratnál. Ahogy láttam jó sokan nem látták még a filmet. Szerencsénkre hamar bejutottunk,a jegy vásárlást is hamar elintéztem. Zsófi addig elment coláért, ami nagyon jól jött, hisz éreztem,hogy hamarosan kiszáradok. Hátránya,hogy a film első tíz perce után már borzasztóan kellett pisilnem, pont egy izgalmas résznél. 

Kénytelen voltam megkeresni a mosdót. Nagyon eltévedhettem,hisz a lány wc-ben kötöttem ki. Nem voltam egyedül. A lebénulástól a pisilhetnékem is elmúlt. 

Maja ott állt, előttem.

A kábultságtól beszélni is elfelejtettem. 
Valami megmagyarázhatatlan késztetést éreztem,és lázas csókot leheltem Maja szájára. A csókunk folyatódott,egyikünk sem tudta visszafolytani érzéseit. Csókunk egyre hevesebbé és szenvedélyesebbé vált. 

Maja könnyei láttán én sem tartottam vissza sajátjaimat. Aztán újra csókjai égtek az ajkamon. 

(Balázs Mónika)