2014. november 28., péntek

XVIII.RÉSZ: MAJA SZEMSZÖGE (UTOLSÓ)

     Ahogyan eddig is, ájulás után a kórházban ébredtem.
Ami meglepett, hogy Benji ott volt mellettem és kezem fogta.
Arcán aggodalmat láttam, ami megijesztett. Nagyon félek, hogy mi lesz vele halálom után.
Elmosolyodtam, majd próbáltam visszaaludni, mivel megkért rá, de nem ment. Becsukott szemmel sétáltam a gondolataim között, közben Benji kezem fogta, aminek minden pillanatát élveztem.
Sötétedéskor ment el csak, mert anyának sikerült meggyőznie.
-Anya..gyere ide kérlek.-lépett közelebb a szeretett nő, majd foglalt helyet kórházi ágyamon.
-Mondd édesem.-mondta kedves, lágy hangon.
-Fogadd el Benjit... a kedvemért. Kérlek.
-Már elfogadtam édesem.-simított végig arcomon.
-Tényleg?
-Igen.-ölelt magához édesanyám.
Éjfélig beszélgettünk, elmeséltem neki mindent Benjivel kapcsolatban, legalábbis ami érdekelte. Pár dologról nem kellett tudnia, ezért azokat nem mondtam el, csak felidegesítette volna magát és nem volt rá szüksége, így is teljesen ki volt miattam. Néha azt hittem, hogy depresszióba kergettem szegényt.
     Másnap már ki is engedtek a kórházból, egy hétig ágyban kellett lennem.
Az orvos azt mondta, hogy állandóan szedjem a gyógyszereimet,amiktől pedig állandóan aludtam, úgyhogy megbeszéltem Benjivel, hogy ne találkozzunk egy hétig.
Minden nappal rövidült életem időtartama, de nem zavart, mert nem akartam, hogy Benji ágyhoz kötve lásson.
Bennyvel és Dórival minden nap beszéltem telefonon, persze nem sokat, mert mindig álmos voltam a gyógyszerektől.








Mikor egy hét múlva láttam Benjit nagyon meglepett. Énekelt nekem, emellett akkora rózsacsokorral állított be, hogy az ajtón alig fért be.
Annyira boldoggá tett.
A karácsonyi ajándékom is hihetetlen és mesés volt. Nem értettem, hogy honnan jött az ötlet, hogy kibéreljen egy egész mozit és olyan filmet nézzen meg velem, amelyik szerintem minden fiú rémálma. Ami lelkileg inkább megérintett, hogy a film végén a főszereplő férfi meghalt, ahogy én is megfogok. Emellett pár ruhát kellett vennem, hogy ne bántsam meg, mert igazából utálom más pénzét költeni, még ha ajándékot is kell vennem.
Pár nap múlva ismét meglepett Benji.
Átvert, mert azt mondta, hogy egy rokona elé kell menni-e a reptérre és megkért, hogy kísérjem el.
A reptéren persze sehol sem volt egy rokona sem.
Fél óra várakozás után már eléggé lelombozódott a kedvem, mert késett a gép.
-Mindjárt itt lesz.-csókolt meg a fiú.
-Remélem.-bújtam mellkasába.
Ujjainkat átkulcsoltuk, közben beszélgettünk mindenféle marhaságról. Jobbra pillantottam, majd vissza Benjire. Basszus.. Dóri! Elengedtem Benji kezét és szó nélkül a lány felé vettem az irányt. Lépteim olyan gyorsak voltak, mintha a halálból az életbe futnék. A lány egy helyben megállt, elengedte bőröndjét és széttárt kezekkel várt rám.
Nyakába ugrottam és szorítottam meg, szegény szinte levegőt sem kapott.
Alig bírtam elengedni.
Este Benji kettesben hagyott legjobb barátnőmmel. Rengeteg megbeszélnivalónk volt, emellett el kellett búcsúznom tőle.
-Maja.. ne kezdj bele. Velem, velünk kell maradnod.-kezdett el zokogni.
-Nincs akkora csoda Dóri. Kérlek vigyázz magadra! -öleltem át. Egész éjszaka zokogtunk és arról beszélgettük, hogy milyen lehet az élet halál után.
Hittem benne, hogy boldog lesz, de abban biztos voltam, hogy annyira nem, mint itt Benjivel.
Benjivel kísértük el barátnőmet a reptérre.
A búcsúzás nehéz volt, főleg mert mindeketten tudtuk, hogy többé nem látjuk egymást.
-Szeretlek.-suttogta fülembe könnyeivel küszködve.
-Én is. Nagyon.- leheltem hajába.
Arcára nyomtam puszit, majd indítottam útjára.



-Ne késd le a géped.-mosolyogva integettem neki, majd mikor már nem láttam, mert eltűnt a tömegben Benjihez tértem vissza.
-Úgy-e tudod, hogy nagyon boldoggá tettél?-néztem őszinte, csillogó szemébe.
-Azt akarom, hogy boldog legyél Maja.-csókolt meg, majd indultunk haza.
Másnap együtt díszítettük fel a karácsonyfát. Hihetetlen örömmel és boldogsággal éltem át utolsó Karácsonyomat a szüleimmel és Benjivel, meg a családjával.
Végre megismerhettem az apukáját, aki hirtelen toppant be az ajtón.
A két család hihetetlen módon megtalálta a közös hangot, békésen telt a Karácsony. Az anyák nagyon jól kijöttek egymással, ahogyan az apák is.
Benjinek egyik friss közös képünk festettem le.Annyira nem lett rossz, sőt..kifejezetten tetszett.
Már éjfélre nagyon gyengének éreztem magam, persze állandóan mosolyt erőltettem az arcomra, de a szívem állandóan szúrt, emellett borzasztóan gyorsan fáradtam.
Miután Benjiék elmentek írtam egy levelet a szüleimnek, amolyan búcsú levél.
Nehezemre esett minden mozdulat, főleg a könnyeim letörlése. A levél végére a toll kiesett a kezemből és lefejeltem az asztalt.
     Mikor ismét felébredtem a megszokott kórházi teremben ébredtem.
Ott volt anya, apa, Benny, a szülei, de Benji nem.
Bennytől búcsúztam el, amikor Benji ziháltan betoppant be az ajtón.
Szemei már lángban égtek, haja szokásosan kócos volt.
Sikerült még pár mondatot váltanunk, de nem tudtam elbúcsúzni tőle.
Erőm hagyott el, majd egy fehér fényt láttam. Nem bírtam küzdeni ellene.



Egy hónappal későbbi újságcikk rövidített tartalma:
A 2014-es x-faktor győztese Huy Quang Le péntek éjszaka öngyilkos lett.
Karácsony után barátnője halála mély lelki fájdalmakat okozott a fiúnak, amelyeken nem tudott túllépni. Benji pszichológushoz is járt, a doktornő szerint a fiút nagyon megviselte a lány halála, zavarodott volt, emellett hallucinált is.

Ez egy modern tündérmese, nincs boldog befejezés.
VÉGE
(Bálint Andrea)
Megemlítenénk, hogy az utolsó három részt Porpáczy Kitti kedvéért irtuk.
Köszönjük a figyelmet <3



4 megjegyzés:

  1. Basszus most sirok pedig nem szoktam sirni imádtam minden egyes részét de most sirok

    VálaszTörlés
  2. aztakurva...bocsánat..
    jelenleg 30 fok van a szobában, s én fázok. ráz a hideg. blogokon sosem sirok. most azt teszem. Tejóisten... MIÉRT? but... nemakarom.. gyertek vissza. afene...
    Ölel titeket,(s közben bőg) Benji Hángöri, aka me.. <3

    VálaszTörlés
  3. Baszki.. végig zokogtam az egész történetet. Bennyvel mi lett?:<

    VálaszTörlés
  4. Bocsi ezt végig zokogtam ,de tovább olvaatam volna még. A tulvilágon túli szerelmük.

    VálaszTörlés